Sunday, December 14, 2014

Téli esküvő - menyasszonyi kiegészítők / winter wedding

Télen kevesebben fogadnak örök hűséget. 
Nem épp kedvező az időjárás és nehezebb a helyszínt is kiválasztani. Kötöttségek miatt inkább a tavasztól őszig időszak a kedvelt.
Viszont ha valaki még is úgy döntene, hogy télen tartja  a nagy napot, vágjon bele nyugodtan. Lehet, hogy kárpótolni fogja a csodálatos hóesés. Szán, szánkó, korcsolyázó pár meseszép lenne. Fotózáskor  ellehet kapni olyan pillanatokat, ami csak télen fordulhat elő, egy gőzölgő forró ital, egy lehelet az ablakon, pír az arcotokon.
 A  ruha lehet bármilyen, ami neked tetszik, tehát kivágott is és lenge, de vékony csipke is bármi, hisz nem fogtok a fagyban sokáig időzni. Felkészülni szükséges, kézmelegítőt mondjuk hófehér prém muffot és perelint mindenképp vigyél magaddal. Koszorúslányok oldhatják a hideg és a sok fehér arányát például csodás vérvörös ruháikkal. Csokrodba is kerülhet piros fagyal a fehér virágok közé. Lehet hamvas csokrod és vintage stílusú az esküvő, vidékies ez talán még jobban illik  a téli esküvőkhöz.
Hoztam kiegészítőket a már elkészültekből néhányat mutatni, hogy tervezek és készítek téli hajdíszeket, fátylakat, ékszert is.

























Az oldal termékei saját készítésűek, azok másolása és a fotók felhasználása védett.

További ötleteket találsz Pinterest ahova begyűjtöttem néhány téli esküvős képet is 

Örömteli tervezgetést, készülődést kívánok!

Ivory azaz elefántcsont "ekrü" színű menyasszonyi kiegészítők - torta ihlette virágokkal

Ivory a kedvenc színem, annyira finom, krémes, lágy és szinte minden szín megy hozzá és azokat is finomítja, töri, széppé teszi. 






Mikor ezt a tortát megláttam egy kedves csodaszép menyasszonyom jutott az eszembe róla, illetve a neki készített hajdísz. 




Mutatok még, hisz kedvelt szín a menyasszonyok körében is több is készült már, így van néhány fotóm



Nagyon figyelek az alapanyagokra és a színek harmonizálására. Imádom ezeket a selymeket, szatént, gyöngyöket és strasszokat alkalmazni. 




A fotók védettek, a termékek saját készítésűek, másolásuk szerzői jogokat sért. 

Monday, November 24, 2014

Torta ihlette kiegészítők ezúttal türkiz - barack - elefántcsont színben - wedding style inspired by cake

Szerelem volt első látásra a torta, nem is haboztam sokáig, hisz érett ekkor már ez a színösszeállítás bennem. Romantikus vintage stílus az én közegem, így nem volt nehéz, adta magát hogy a fejdísz és kardísz mellé egy  csipke, selyem csokor is szülessen, brossokkal.  



Minden szirmát kézzel formáztam, egyediek az anyagok és a brossok is, a csipke virág közepén mind saját készítésű ékszergyöngyözés így nem könnyű leutánozni. Én sem tudnék még egy ugyan ilyet létrehozni, így csak egy menyasszonynak lehet. Ezt elteheted emlékbe, vagy dobócsokorként valakinek nagy örömére, esetleg koszorúslányodnak, szülőköszöntőnek is ajánlom. 




A fejdísz is ugyan ezekből az anyagokból és stílusban készült, két krokodil csipesszel jó erősen tart és oda teszed a hajadban, ahova csak szeretnéd. Oldalt, vagy a fátyol tövébe, esetleg kalitka fátyolra, vagy  hátra a kontyod alá ha magasra emelt  a konty, ami most ismét jön vissza a divatba.




Cake     Leslea Matsis torta készítő specialista, aki Új - Zélandon él és alkot, elbűvölő, számomra nagyon tetsző tortákat. Ha te is romantikus vagy, és szeretnéd ha a te tortád is hasonló lenne, van remény. Kishazánkban is sok mestercukrász ilyen színvonalon alkot és ezt a stílust is művelik. Hiszen ezek a párosítsok nem öncélúak, szeretnék segíteni ebben a sok-sok lehetőségben, ami manapság az esküvő szervezésében hat  a házasulandókra. Ha beleszeretsz valamibe, akkor az  a tiéd, a te stílusod, ne keresgélj tovább, mert összezavarodsz. 



A kardísz is kerülhet csuklóra de ahogy most divatos felső karra is. 



Örömteli készülődést kedves menyasszonyok! 

A termékek és a fotók saját készítésűek, szerzői jogokkal védett.

Saturday, November 22, 2014

Fekete- fehér torta ihlette kiegészítők - Black and white accesssories inspired by cake

Tortához a fejdíszt, fejdíszhez a ruhát, ruhához a csokrot ........ visszafelé így is tervezhetünk

Romantikus vénám a tortákban is megtalálja a nekem tetszőt, hát persze hogy vintage stílusban készültek tetszenek a legjobban. Napjainkban annyira élethű virágokkal "felszerelt" tortákat készítenek a mester cukrászok, hogy igazán jó inspiráció egy esküvői kiegészítőket készítőnek.
Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy hozzak ide belőlük mutatóba is, a kedves pároknak is segíthet a tervezésben. Persze az én alkotásaimmal társítva mutatom őket. Előre is elnézést kérek, ha a torta készítőjének a nevét nem mindig tudom feltüntetni, annyi kép kering az éterben, néha ezt nehéz kiderítenem.

Lengyel József mester cukrászt  már sokan ismerhetitek a Torta és Karamell oldalról például, akit pedig tanít is a mesterségre, na őket kifejezetten szerencsésnek tartom.

Ma egy fekete fehér inspirációt hoztam tőle. Ez a szín ami mindenkinek illik és minden helyzetben. Én magam is nagyon szeretem, és első sorban menyasszonyoknak készítek kiegészítőket, de a feketének nem tudok ellenállni, ráadásul 2015-ben  hazánkban is divat lesz a fekete szín a menyasszonyokon is. Tehát kedves arák keresetek meg, ha már van elképzelés és főleg ha meg van a ruha is, ne késlekedjetek.








A termékek és a fotók saját készítésűek, szerzői jogokkal védett.


Friday, October 24, 2014

Gatsby stílus az esküvődön ? - Wedding in Gatsby style ?

Gatsby az 1920-as éveket idéző ékszerek, zene, ruhák az esküvői stílusban is jelen van. 

Ehhez alkalmazkodva készítek én is fejdíszeket, textil csokrot és mindent, amire igény van. Nem nehéz nekem, hisz a vintage az én világom, ebben érzem otthon magam és ezen belül a gatsby egy irtó izgalmas időszak, hisz a ruhák és  ékszerek tárháza ekkor  a legnagyobb. A gazdagok jelenléte a társadalomban nagyon széles skálán hagyott maga után érdekes, csillogó, felemelő stílust.  Igen, egy  előkelő alkalomhoz, mint az esküvőd, kell egy kicsi plusz. Ez nem akármelyik nap az életedben, ki kell  emelni a többi közül és ezt a lelkedben ugyan megteszed, de szeretnéd kifelé is megmutatni, mit érzel. 

Legyen  pompás, fénylő és előkelő a TI NAGY NAPOTOK! 



Ráhangolódás képen egy kis zene : http://www.youtube.com/watch?v=1gOij0El_IY



Mutatok ízelítőül már elkészült darabokat. 


Csilla esküvőjével kezdem. Csodálatos megbízást kaptam és köszönöm nekik ezúton is...... 

mikor láttam a ruha és a fejdísz csokor inspirációkat, elállt  a lélegzetem. Imádom a Shabby Chic , Art Deco  stílust  a Getsby inspirálta esküvőket, így már ebben a hangulatban fogtam hozzá a készítésükhöz. 
A Szalay Mona által készített csodálatos  esküvői  képeket látva az eredmény lenyűgöző. Mind ruha, smink, haj tekintetében, ahogy összeáll a fejdíszemmel és a csokorral és a környezetről nem is beszélve. Gratulálok a szervezőnek is Stílus esküvőszervezés  http://stiluseskuvoszervezes.hu/ 
izgatottan várom  a következő megbízást......vajon milyen stílust álmodik meg magának  a menyasszony................














Sok boldogságot kívánok az ifjú párnak ! 

további képek és információhoz katt a linkre 

Csodálatos fotókat Szalai Mona készítette, köszönet érte.  http://www.szalaymona.hu/szalay_mona_monalog/

BejegyzésArtEra Bridal Veil - Jewellery által

Kérlek mutasd meg házasulandó ismerősödnek is, köszönöm.